A szuperérzékenység egy idegrendszeri adottság, amely a külvilágból és a belső világból érkező ingerek mélyebb feldolgozásával jár. Ez nem zavar, hanem egy neurobiológiai sajátosság, amely a lakosság kb. 15–20%-át érinti – nők és férfiak körében egyaránt. A szuperérzékeny emberek már gyerekkorban is átélnek mindent – érzelmeket, mások reakcióit, környezeti hatásokat.
Ha biztonságos, elfogadó környezetben nőnek fel, akkor az érzékenységükből önismeret, kreativitás és bölcsesség fejlődhet. Ha viszont elutasítás éri őket, kialakulhat:önbizalomhiány, önkritika, szorongás, túlalkalmazkodás, szégyen az érzékenység miatt.
„A mi környezetünk százötven éve haladás-mániás, bő száz éve teljesítmény-központú, azaz hajszoló és sürgető, és jó ötven éve olyan mértékig versengő, hogy áldozatok már nemcsak a vesztes oldalon születnek, hanem egészség-romboló és lélek-ölő hatásával a nyertesek között is. Ebben a harsány világban végső soron minden az ego győzelméről vagy vereségéről szól. Főszerepet a nagy hang, az egyéni, kézbe fogható és kirakatba tehető jutalmak kapnak. Márpedig az ezekért folytatott tülekedésben a szuperérzékeny ember szinte törvényszerűen a peremre sodródik. Az ő erőssége ugyanis a történések belső megélése, az ő jutalma az ideáloknak való megfelelés, az ő egyensúlya a nyugalom. Mert mércéjét saját lelkiismerete adja, nem pedig a külső megerősítések.”
Dr. Elaine N. Aron: Szuperérzékeny vagyok? című könyvéhez írt előszó F. Várkonyi Zsuzsa
Főbb jellemzők
- Mélyebb információfeldolgozás: a HSP-k agya részletesebben elemzi az érzékelt információkat.
- Fokozott érzékenység az ingerekre: erősebben reagálnak hangokra, fényre, szagokra, fájdalomra vagy társas helyzetekre.
- Erőteljesebb aktiváció az agy érzelemfeldolgozó területein: az insula (együttérzés és önreflexió) és az amygdala (veszélyérzékelés) aktívabb HSP-knél.
- Tükörneuron-rendszer fokozott működése: emiatt nagyobb az empátia, mások érzelmeinek gyors átvétele.
- A dopaminrendszer eltérő válasza:A HSP-k kevésbé hajlamosak az izgalomkeresésre, mert a dopamin-jutalmazási rendszer máshogy reagál.
- Inkább belső jutalmakra érzékenyek: kapcsolódás, szépség, harmónia.
Szuperérzékenyek kihívásai
Szuperérzékenyek erősségei
- Túlingerlődés, gyors kifáradás (sok inger, társas helyzet, zaj)
- Nehézségek a határok megtartásában
- Gyakori túlgondolás, aggodalom
- Fokozott érzékenység a kritikára vagy konfliktusokra
- Magas fokú empátia, intuitív ráérzés, művészi vagy spirituális érzékenység
- Mély önreflexiós képesség, bölcsesség, mély emberi kapcsolatokra való igény
- Elmélyült kapcsolódás a természethez, állatokhoz, művészethez