„A mi környezetünk százötven éve haladás-mániás, bő száz éve teljesítmény-központú, azaz hajszoló és sürgető, és jó ötven éve olyan mértékig versengő, hogy áldozatok már nemcsak a vesztes oldalon születnek, hanem egészség-romboló és lélek-ölő hatásával a nyertesek között is. Ebben a harsány világban végső soron minden az ego győzelméről vagy vereségéről szól. Főszerepet a nagy hang, az egyéni, kézbe fogható és kirakatba tehető jutalmak kapnak. Márpedig az ezekért folytatott tülekedésben a szuperérzékeny ember szinte törvényszerűen a peremre sodródik. Az ő erőssége ugyanis a történések belső megélése, az ő jutalma az ideáloknak való megfelelés, az ő egyensúlya a nyugalom. Mert mércéjét saját lelkiismerete adja, nem pedig a külső megerősítések.”